Barion Pixel

MUNKAZOKNI – MI A SZEREPÜK? MIÉRT KELL FIGYELNI RÁ?

Beköszöntött a hűvös idő. Az időjárás változásával szembesülnünk kell a munkában való öltözködés örök problémájával, vagyis azzal, hogyan öltözzünk úgy, hogy ne izzadjunk túlságosan. Ma a lábunk ápolásával fogunk foglalkozni. Mit kell viselni, és miért fontos ez?

Kezdjük az elmélettel

Minden időszakban az a legfontosabb számunkra, hogy a ruházat és a lábbelik jól lélegezzenek. Nagyon gyakran mondjuk egy ruhadarabról, hogy lélegzik, vagy hogy elvezeti a párát, de nem igazán világos, hogy ez mit jelent. Hogyan működik ez a folyamat technikai szempontból? A légzés, leegyszerűsítve, nem más, mint a vízgőz átengedésének képessége. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, 3 feltételnek kell teljesülnie:

  1. A nedvességnek kell megjelennie a bőrünkön
  2. A bőrünknek melegebbnek kell lennie, mint a körülötte lévő levegő, mert ekkor következik be párolgás
  3. Az általunk viselt ruházatnak megfelelő vízelvezető képességgel kell rendelkeznie

Az izzadás rossz?

Ha túlöltözünk és magas lesz a hőmérséklet, izzadni fogunk és mindig lesz nedvesség a bőrünkön. A testünk pontosan tudja, hogy reagáljon és nem szabad megzavarni. Nem maga az izzadás a probléma. A probléma az, ha ez a pára rossz helyen halmozódik fel. Munkavédelmi lábbeli esetén fontos, hogy úgy válasszuk ki a cipőnket, zokninkat és a talpbetétet, hogy a folyadék a lábunktól minél távolabb halmozódjon fel, mivel a nedves láb hólyagokat, tyúkszemeket, kidörzsölődést és rossz szagokat okozhat.

Hogyan válasszunk zoknit?

Tisztában vagyunk vele, hogy sokan emlékeznek még a “viselj pamut zoknit, mert az a legjobb” szavakra, mert még nálunk is sokat a pamutzoknikat keresik. Nos, azt kell mondjuk, hogy nem azok legjobbak! Sőt, a pamut kimondottan rossz anyag a munkazoknikhoz, mert kiváló vízmegtartó képessége, és rosszul adja le a nedvességet. Ezért amikor a lábad izzad, a pamut zokni nagyon lassan szárad meg….. Nem hiszed? Próbálj meg nedves pamutpólót viselni egy forró nyári napon és várj, amíg megszárad! Valószínűsítjük, hogy egy idő után fázni fogsz, mert a póló vizes marad.

Ezért nem javasoljuk a 100% pamut zoknik vásárlását, inkább olyan zoknikat vásárolj, amelyek megfelelő szintetikus anyagkeverékkel rendelkeznek.

Milyen anyagokat válassz? Elsősorban jó minőségű poliészter, poliamid, Coolmax, esetleg kis mennyiségű merinói gyapjú – legfeljebb 10% – keveréke. A szintetikus anyagok nagyon gyorsan felmelegítik a lábat, ami izzadást eredményez, viszont gyorsan el is vezetik a bőrről a nedvességet, ettől lélegzőek. Ezt az a nedvességet a cipő bélésébe és/vagy a talpbetétbe szállítják. És pont erre van szükség!

Összegezve tehát úgy működik, hogy a zokni megfelelően felmelegíti a lábunkat, izzadunk, a nedvesség a láb felszínéről elpárolog, a zokniba kerül, majd onnan tovább párolog a cipő bélésére vagy a talpbetétre. Így nem marad nedves a lábunk.

A jó minőségű munkazokni ára

A jó minőségű munkazoknik árban nem különböznek a sport- és trekking zokniktól, egy pár akár 4000-5000 forintba is kerülhet. Ne feledjük azonban, hogy ha több tízezer forintért vásárolunk egy tisztességes cipőt, nem érdemes spórolni a zokni árán sem.

A munkavédelmi cipő talpbetétje fontosabb, mint gondolnád.

A legtöbben nem fordítanak figyelmet a talpbetét kiválasztására, azt hiszik, hogy az csak lengéscsillapítóként szolgál. Pedig egy jól megválasztott talpbetét azonban nagyban segíthet abban, hogy elvezessük a nedvességet a lábunkról. A jó cipőbélésnek a nedvesség felszívódása mellett perforációkkal és légcsatornákkal is kell rendelkeznie, mivel a nedvességet el kell tudnia vezetni a talpbetét alá, és ott járás közben a cipőn kívülre kell szállítani, vagy egyszerűen csak tárolni.

Izzadtságtól nedves a cipő?

Ne feledjük, hogy vastag zokni használat esetén nem tudjuk elkerülni az izzadást, ami nedvesíti a cipőt. Fontos, hogy használat után megfelelően szárítsuk meg lábbelinket és szükség esetén használjunk frissítő eszközöket a felfrissítésére. Ez lehet többek között frissítő spray, de a cipőkbe helyezhető szag- és nedvességelnyelő tasakok is egyre népszerűbbek. A tasakok segítenek a cipő gyorsabb kiszáradásában, és friss, kellemes illatot hagynak maguk után.

Végezetül

A munkazokni kiválasztása rendkívül fontos, és kérjük, ne tekintsd kevésbé fontos vásárlásnak, mint a jó minőségű cipőt. Ha keményen dolgozol, válassz sok poliésztert vagy Coolmax anyagot tartalmazó modelleket. Ha a munkád kevésbé megerőltető, választhatsz több pamutot tartalmazó anyagösszetételű terméket. Ezt kombináld egy jó cipőbetéttel, amely nedvességelvezető perforációkkal rendelkezik. A cipőt használat után szükség esetén jól szárítsd meg és védd nedvességelnyelő tasakokkal. Érezni fogod a különbséget és nem fogsz csalódni!